Főoldal

 

TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00342 azonosítószámú

 

„Közösségi funkciójú terek kialakítása a Kossuth Lajos utca 95. épületben” című projekt rövid bemutatása

 A projekt célja, hogy a nevezett épületben kialakított helyeken közösségi programok, konferenciák, rendhagyó ismeretterjesztő, interaktív konzultációk, nemzetközi konferenciák, tudományos ülések, előadások, állandó és időszaki kiállítások, művészeti csoportok bemutatkozása, élményszerzés, szórakozás, társasági élet megvalósítására legyen lehetőség a helyi értékek mentén. Különböző intézmények, testületek, tanácsok, egyesületek és civil szervezetek rendezvényeinek adjon otthont funkciónak megfelelő technikai és igényesen kialakított reprezentatív körülmények között. Kifejezett célja, hogy a Törökszentmiklós város újratelepítésének 300. évfordulója kapcsán megvalósuló komplex rendezvénysorozatok számára méltó helyszínt biztosítson a létesülő új közösségi tér.

A „Törökszentmiklós 300” Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia (HKFS) átfogó célja a hagyományos értékeire építő, térségi központi szerepét megőrző, lakosságát megtartani képes, élhető Törökszentmiklós megteremtése, erősítése. Ez a projekt a „Közösségekre alapozott gazdasági és foglalkoztatási fejlesztés” és a „A lakosság helyben maradásának elősegítése” specifikus célok eléréséhez járul hozzá.

A projekt célja a jelenleg alulhasznosított Kossuth Lajos utca 95. sz. alatti ún. „Klein-ház” ingatlan felújítása és az épület környezetének rendezése. A projekt keretében közösségi funkciójú, rendeltetésű helyiségek kialakítását tervezzük az épületben. Az épület elhelyezkedése kedvező feltételeket teremt egy valódi városi közösségi hely kialakítására. Lehetőséget biztosít majd a kulturális rendezvények, egyesületi foglalkozások elhelyezésére. Olyan komplex közösségszervező tevékenységnek lesz a színtere, amely a helyi közösségi élet élénkítésére szolgál, erősítve ezzel a helyi identitást, és a fiatalok számára olyan programok helyszíne lehet, amelyek lakosságmegtartó erővel bírnak. 

A városban közel 40 civil egyesület működik. Három önálló székházzal rendelkezik, néhány a helyi kulturális központ épületében és többen magán területen, étteremben vagy más bérelhető, de nem megfelelő körülmények között tartja programjait, munkamegbeszéléseit. Sok esetben magánszemélyek és lelkes műgyűjtők felajánlásából helytörténeti tárgyak, dokumentumok, különböző eszközök széles palettájával bír a város, amelyet szívesen tennénk közkinccsé, de eddig megfelelő közösségi tér hiányában nem volt erre mód.

A Lábassy Gyár–és Ipartörténeti Alapítvány minden dokumentuma a gyáralapítóról és gyártörténettel kapcsolatosan raktárban, ill. magánszemélyeknél van ideiglenesen elhelyezve.Nincs állandó munkamegbeszélésre helye több civil egyesületnek:a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja, Re Bene Geszta Ifjúsági és Kulturális Egyesület, a Lábassy Gyár- és Ipartörténeti Alapítvány, Ipartestület, Törökszentmiklósi Nőegylet, Pro Bibliotheca Alapítvány. A Butyka Béla Helytörténeti Gyűjtemény férőhelye már kevés, az ott található és védett értékek egy része nem látogatható. Hosszú távon helyet keres nemzetközi konferenciák, tanácskozások megtartására az Íráskutatók Természettudományos Szakmai Tanácsa. Igény mutatkozott a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola kisebb fellépéseinek, kamara koncertjei megtartására. A nevezett épületet az érdeklődő civil egyesületek, intézmények képviselői több alkalommal bejárták és alkalmasnak tartják a tervezett fejlesztés megvalósítására. Az impozáns épület büszkeséggel tölti el a helyieket. „Ékszerként” tekintenek a főutca egyik megújulóban lévő reprezentatív épületére. Elkötelezettségük megbecsültségét élik meg azzal, ha hosszútávon igénybe vehetik majd az épületet. Az épület felújításával az önkéntesen nyújtott munkájuk új lendületet kaphat.

Az épület műszaki felmérése megtörtént. A megfogalmazott igényekre elkészült tervek alapján történik majd a felújítás. Az épület a XX. század elején épült, mely korból csak néhány épület maradt fenn a városban, így az épület védetté nyilvánítására került sor.

A projekt keretében elsősorban a funkciók kialakítását céloztuk meg, amely során a projekt arányos akadálymentesítést, energetikai előírások teljesítését is szem előtt tarjuk. A helyi védelemből adódóan az épület külső homlokzatának eredeti állapotban való megőrzésére tekintettel kell végrehajtani a felújítást.

A projekt eredményeként létrejövő felújított közösségi tér bruttó 469,41 m2-en várja a civileket, és a látokatókat.

A projekt megvalósításának tervezett ideje: 2019.07.01.-2022.07.31., melyet 5 mérföldkőre bontottunk.

 

Kedvezményezett: Törökszentmiklós Városi Önkormányzat

 A projekt összköltsége 140 678 000 Ft, 100%-os támogatási intenzitás mellett.