Kerékpáros nap Miklóson

Szemléletformáló rendezvény



A Régiók Fejlesztéséért Egyesület az ÉAOP-3.1.3/A-11-2011-0012 azonosítóval rendelkező „Törökszentmiklósi kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” című pályázat          keretében több elemből álló szemléletformáló kampányt valósít meg. Melynek első állomásaként 2014.május 23 – án Kerékpáros nap várta az érdeklődőket.

A rendezvény a város szívében fekvő Kossuth téren került megrendezésre, a projekt keretében kiépülő kerékpárút mellett. A felállított színpadon, sátrakban az aktív, egészséges, környezettudatos életmódhoz kapcsolódó előadásokon, foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők. A kerékpárral érkezők részére a helyszínen bringa – szűrő állomás biztosított ingyenes átvizsgálást és tanácsadást a biztonságos kerékpáros közlekedés érdekében. A fiatalabb generációk számára ügyességi KRESZ pálya adott lehetőséget a biztonságos közlekedés gyakorlatban történő kipróbálására, elsajátítására. A résztvevőknek a kerékpáros életmódhoz kapcsolódó ajándékokat vihettek haza, kerékpáros kulacsok, láthatósági mellények kerültek kiosztásra. A felállított színpadon folyamatos előadásokat láthattak az érdeklődők, többek között a nap sztárvendége Dósa Mátyás színművész beszélt kedvenc sportjáról a kerékpározásról. A színpad előtti területen kerültek megrendezésre az extrém kerékpáros bemutatók, illetve itt került berendezésre a kerékpár kiállítás, mely a különböző funkciójú kerékpárokat ismertette meg az érdeklődőkkel.

A projekt keretében az Egyesület Törökszentmiklós négy általános iskolájában a diákok számára tartott szemléletformáló előadásokat, a környezettudatosság és a biztonságos kerékpáros közlekedés témaköreiben. Az előadásokat követően a diákok gyakorlati pályán bizonyíthatták ügyességüket és megszerzett KRESZ tudásukat.




2014-07-24 13:12

Vissza