Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Klein-Lábassy Kultúrkúria

A Kossuth Lajos utca 95. szám alatti épület Törökszentmiklós ikonikus és kimagaslóan szép polgári háza.

A Kossuth Lajos utca 95. szám alatti épület Törökszentmiklós ikonikus és kimagaslóan szép polgári háza.  A kevéssel több, mint 100 éves épület sorsa egyben tükrözi a mögöttünk hagyott történelmi időket, ami természeténél fogva befolyásolja és nyomot hagy az egyén, a közösségek, a település életében is.

A ház átélte Trianont, túlélte a román megszállást.  Azt követően hangsúlyosan volt jelen a város gazdasági életében, mint az akkori idők jelentős nagykereskedése és termelő likőrgyára 1944- ig. Emellett minőségi megjelenést, kultúrát támogatott és értékelt az itt lakó család által. A ház átvészelte a II. világháborút, az államosítást és 1952 – ben végleg búcsút mondott az utolsó családtagoknak, akik még a ház lakói és túlélői voltak a fogság, a deportálás és a munkaszolgálatból való hazatértük után. A megkopott, lepusztult állapotában várta az újjászületést, azt az időt, amikor ismét élet tölti be tereit. Ez az idő végre elérkezett. Törökszentmiklós újratelepítésének 300. évfordulója tiszteletére a köz javára, a felújítása megtörtént.

A ház emléket kíván állítani Klein Lajos, a ház egykori tulajdonosa és családja számára, Lábassy János ekegyáros és Zsigray Julianna írónő tiszteletére.

2023-ban Zsigray Juilanna írónő születése 120. évfordulóját, valamint Lábassy János ekegyáros születésének 200. évfordulóját is ünnepeljük, így az emlékszobák kialakítása e jeles évfordulókra is emléket állít.


 A nyitvatartás, valamint programok egyeztetése:

·        Törökszentmiklósi Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztályán személyesen (5200 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos utca 135. 126. iroda, 127. iroda) vagy telefonon az alábbi számon lehetséges.

·         06 56 590 420 / 437 – es mellék

Tárlatvezetés: Viski-Latorné Dögei Edit, Tel.: 20/486-1954

Gondnok: Bihari József, Tel.: 30/475-4920

Üzemeltető: Rádió Horizont Kft., mb. ügyvezető: Édes Krisztina, Tel.: 20/777-8418


Minden jog fenntartva © 2006 - 2025 Törökszentmiklós