TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Semmelweis Nap

2020-07-02 08:45
Köszöntöttük az egészségügyben dolgozókat
A humán szférának kialakult ünnepei vannak. Közöttük 2011 óta a Semmelweis napot ünneplő egészségügyi dolgozók vallhatják magukénak július 1-ét. Az Ipolyi Közművelődési Központban Semmelweis Ignácról emlékezett meg Boda Mónika vezető-asszisztens majd Dr. Lukács Zsuzsanna igazgató főorvos Markót Imre polgármesterrel közösen adták át azon dolgozóknak az elismerést, akiket a munkatársi közösség méltónak talált erre.
Kiemelkedő szakmai felkészültségéért, kimagasló empátiakészségéért, együttműködő, felelős munkavégzéséért kitüntetésben részesült Kocsor Józsefné szakápoló, aki 1975-től dolgozik az EGYMI-ben. A nőgyógyászaton, sebészeten majd az alapellátásban segítette a betegeket, illetve évekig vezető ápolója volt az ügyeleti ellátásnak. Hivatását teljes odaadással végezte, év elején nyugállományba vonult. Németh Ilona 1998 óta a gazdasági iroda munkatársa. A könyvviteli változásokhoz mindig rugalmasan alkalmazkodott, most pedig a Covid-19 járvány kapcsán hárult rá új feladat a védőeszközök beszerzésével, nyilvántartásával. Az ellátás biztosítása érdekében tett munkáját köszönték meg. A 12 éve itt dolgozó Boda Mónika vezető asszisztens munkája is megváltozott a koronavírus időszakában. Az un. tri-age ponton 7-19 óráig folyamatosan biztosította az asszisztensi ellátást, ahol a betegek megfelelő tájékoztatáson és szűrésen mentek keresztül. A többletmunkája elismeréseként vehette át a kitüntetést. Dr. Polgár Péter háziorvos a Kolozsvári Orvostudományi Egyetemen végzett 1981-ben. 1997 óta lelkiismeretesen, a betegek iránt érzett empátiával végzi munkáját városunkban. Munkatársai a személyében egy kiváló felkészültségű és a betegei iránt végtelenül türelmes és jóindulatú kollégát tudhatnak a soraikban. A munkatársaival is kiemelkedően jó a kapcsolata, rugalmas és segítőkészen áll mindenki rendelkezésére.
Nyugdíjba vonulása alkalmából köszönték meg a pályán eltöltött áldozatos munkáját Dr. Szabó Aranka fogorvosnak, aki 17 évet dolgozott a Miklósi egészségügyi ellátásban. Bata Jánosné 21 évig látta el a titkársági feladatokat, és a pénztárosi teendőket. A háttérből segítette mindvégig az egészségügyi feladatellátást.
Gratulálunk az elismerésekhez!