TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Sikeresen Megugrottuk!

2015-07-13 14:53

A WWF szervezéséhez kapcsolódva Törökszentmiklós Városi Önkormányzat megrendezte 2015. július 12-én a „Big Jump” elnevezésű eseményt. A „Nagy Ugrás” célja, hogy felhívjuk a figyelmet élővizeink fontosságára, valamint társadalom és az élővizek közötti harmonikus együttélés hagnsúlyozására.

 

A „Big Jump” programon közel 60 fő vett részt, kicsik és nagyok egyaránt. Az „újballai szabadstrandra” biciklisen jutott el minden résztvevő. A kisebb túra jellegű kerékpározás nem csupán az állóképességet erősítette testi igénybevételével, hanem sokkal inkább nyújtott esztétikai élményt, hiszen a csodás alföldi táj, a napraforgó mezők, az erdők nyújtotta impulzus felbecsülhetetlen értéket jelent.

 

A megérkezést követően Monoki Ákos a Jászság-Közép-Tisza tájegység vezetője tartott rövid, színvonalas környezetvédelmi-természetvédelmi jellegű előadást a résztvevők számára. Kapcsolt programként jelent meg az esemény folyamán a szemétgyűjtés a Tisza partja mentén, hiszen itt is, mint sok más helyszínen a legnagyobb problémát az ugyancsak megjelenő, hátrahagyott hulladék jelenti. A szemétgyűjtés során nagy mennyiségű PET palackot, alumínium dobozt, fémgőzölt fóliát, csomagoló anyagot gyűjtöttek össze a résztvevők.

 

A kemény munkát végül a jól megérdemelt, vagy inkább kiérdemelt hűsölés követte, s Törökszentmiklós vasárnap pontban 15:00-kor megugrotta!! A közel 60 fő résztvevő együtt karöltve gázolt a Tiszába, s lelkesen „ordítva” emelte fel hangját élővizeink védelme érdekében.

 

 

A magam nevében szólva, valószínűnek tartom, hogy ekkora élmény keveseknek adatik meg, s mint szervező köszönöm szépen ezt a csodás élményt mindenkinek, aki részt vett! Aki pedig lemaradt se csüggedjen, hiszen mindenki számára tartogat az idei év még programokat!!