TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Közmeghallgatást tartottak Óballán

2015-04-23 10:27

Közmeghallgatást tartottak Óballán

 

Április 22-én 17 órakor az Óballai Közösségi Házban telt házzal fogadták Törökszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testületét. A város egyéb belterületéhez tartozó településrészen élők örömmel fogadták, hogy hivatalos formában - kihelyezett testületi ülésen - közvetlenül tanácskozhattak az önkormányzati képviselőkkel. Őszintén elmondhatták gondjaikat, javaslataikat, jó szándékú ötleteiket.

Többek között felvetették, hogy számukra is óriási gond a Törökszentmiklóst Ballával összekötő út rossz állapota. Miután ez az útszakasz a Magyar Közútkezelő Kht. kezelésében van, ezért az önkormányzat csak jelzéssel tud élni a probléma továbbításával.

A földutak állapota sem kielégítő, olykor szinte járhatatlanok – hangzott el az ott élőktől. Bár az önkormányzat közmunkásai gyakran kint vannak a helyszínen és feltöltik, egyengetik az utat, mégis esőzést követően újból lehet kezdeni, hiszen a gazdák a mezőgazdasági járműveikkel ismét használhatatlanná teszik azt. Megfogalmazódott a testületi ülésen, hogy a probléma megoldása  az önkormányzat és a gazdák közös felelőssége kell legyen.

A területen zajló ivóvízminőség javító program szintén hozzájárult az utak minőségi romlásához. Ez a projekt hamarosan befejeződik, de jön a szennyvízelvezetés kiépítése. A Ballaiak attól tartanak, hogy ez ismét kihatással lesz az utakra.  Markót Imre polgármester megnyugtatta a lakosokat, hogy a szennyvízhálózat kiépítése az úttest és az árok közötti területen halad, vagyis nem fogja érinti a már meglévő utakat.

Felvetődött az igény aziránt, hogy jó volna ha a virágosítás érintené e  településrészt is. Érdeklődtek aziránt, hogy a termálrendszer kiépítésekor kiszállított törmelékkel mi a szándéka az önkormányzatnak. A város polgármestere megnyugtatta a lakosokat, hogy hamarosan elszállítják majd a felhalmozott sittet. 

A lakosok megköszönték az önkormányzat azon segítségét, hogy a lakatlan ingatlanok környezetét a közmunkásokkal rendbe tetetik. Ugyancsak szeretnék, ha a közösségi ház állagmegóvása érdekében mindent elkövetne az önkormányzat.

Felvetődött, hogy az imatermet – mely szintén a közösségi házban található - régóta nem használják, nincs mise a faluban. Javasolták, hogy helytörténeti gyűjteményként lehetne inkább hasznosítani.

Érdeklődtek aziránt is, hogy a korábban megkezdett Vidékfejlesztési projektről van- e információ, mivel a beruházás leállt. Tekintettel arra, hogy nem önkormányzati beruházásról van szó, sajnos bővebb információt a képviselők sem tudtak mondani.

Az évről- évre megrendezésre kerülő Óballai Falunappal kapcsolatosan is megoszlottak a vélemények. Van aki szerint nagyon jó a program , hiszen életet visz a faluba. Néhányan viszont zavarónak tartják azt a megmozdulást, ami olyankor zajlik a településrészen.

Összességében jól sikerült a közmeghallgatás, mely hasznos volt mind a lakosok mind pedig a képviselők számára.