TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Kultúra Ünnepe

2015-01-23 10:30

A Magyar Kultúra ünnepére megtelt a Kulturális Központ Színházterme

 

 

„ Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek” Babits Mihály

 

 

Törökszentmiklóson január 22-én gyűlt össze az ünneplő közönség, hogy tiszteletét tegye a magyar kultúra hagyományai, értékei előtt.

 

Elsőként a Kodály Zoltán Zeneiskola vonós zenekarának műsorát hallhattuk, akik magyaros hangvételű verbunkost adtak elő.

 

Markót Imre polgármester ünnepi beszédében a kultúra eredetét ragadta ki, hiszen a szó a „művelni” igéből származik, és mint ilyen, szokásaink hagyományaink összességét jelenti. Nemcsak a földet kell művelnünk, hanem a lelkünket, az elménket is, mely által a kultúra létünk elemévé válik – hangsúlyozta beszédében. A tudomány a művészet nem létezhet azt érteni és művelni képes emberek nélkül. Értő közönség nélkül az alkotások, az előadások elvesznek. Meg kell becsülni tárgyi emlékeinket, amelyek értékes lenyomatai az elmúlt koroknak. A kultúraélő dolog, életünk fontos része, az értékes dolgok keresésének útja.

 

Az ünnep során a magyar népi kultúrát jelenített meg Kubinyi Júlia népdalénekes, majd Járvás Katalin színész-zongoraművész az általa összeállított zenés-verses csokorban mely a szeretetről, az emberi kapcsolatokról, a lélek megtisztulásáról szólt.

 

Az ünnep zárásaként Lőrincz László „ Otthonról hazamegyünk „ fotó kiállítását tekinthettük meg. Szebbnél szebb fotókkal barangolhattuk be a Kárpát- medencét, gyönyörködhettünk erdély csodás szépségében.

A kiállítást február 16-ig megtekinthetik a Markóczy Félix kiállítóteremben.