TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Tavaly májusban vette kezdetét a csapadékhálózat fejlesztés

2019-02-14 12:50

Tavaly májusban vette kezdetét a csapadékhálózat fejlesztés

 A pályázati forrásból megvalósuló 337,5 millió Ft-os beruházás a Vásárhelyi Pál úti rendszer felújítását és a csapadékrendszer kiépítését foglalja magában, hiszen ezen a területen nagyon magas a talajvíz. Megújul a Táncsics úttól a Templom útig terjedő szakasza egészen a Bicskás tóig, ahol a tó kotrása és szélesítése mellett az átemelő szivattyúház is megújul.  A beruházás eredményeként 2020-ra megoldódik a város legkritikusabb területének csapadékvíz elvezetése a Vásárhelyi - Alatkai utcák térségét magában foglaló öblözetben. A kivitelezést a Cser-Víz Épszer Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végzi.

Hol tart a kivitelezés?

A kivitelezés első üteme tavaly nyár végén elkészült.  A szivattyúházban a szivattyúk cseréjére és az elektromos rendszer felújítására került sor. A szivattyú üzemeltetését a Kommunális Kft. átvette. A Bicskás-tó kotrását elvégezték. Kiépült a Bicskás tó és a szivattyúház közötti szakasz, illetve már megvalósult a Herman Ottó utcai szakasz is. A Templom utcában egy ivóvíz vezeték kiváltása volt az előfeltétele a csapadékcsatorna kiépítésének, ez szintén megtörtént, és augusztus végén elkezdték a csapadékcsatorna építését. A kivitelezés nagy része már a Templom utcában is megvalósult, a helyreállítási munkákat azonban hátráltatta az elmúlt időszak téli időjárása. A belvízcsatorna pályázat kivitelezési munkái a legforgalmasabb, a lakosok által közvetlenül érintett szakaszához érkezett. A Vásárhelyi P. u. gyűjtő út, így több embert érint a munkamenet, ezért javasoljuk, hogy ezen időszakban, aki teheti, kerülje ezt a szakaszt. A rendőrségi lejáróig eléggé szűk az utca keresztmetszete, a kivitelezés során korlátozottan vagy egyáltalán nem lehet majd közlekedni ezen a szakaszon. Miután a Vásárhelyi utcában már élő csatornarendszeren dolgoznak, így ott ki kell váltani időszakosan a meglévő rendszert a kivitelezőnek és meg kell oldani, hogy a csapadékvíz eljusson a befogadóban. A Vásárhelyi P. utcában a fejlesztés megvalósítása érdekében fakivágásokra kerül sor - melyet a közmunkások végeznek -, mivel azok érintik a nyomvonalat. Valamennyi kivágott fa pótlására sor kerül majd.  A fedett árok helyén zöld felületek fognak kialakulni, folyókákkal, ami az utcai csapadékvizet összegyűjti és bevezeti az új csatornarendszerbe.

A földmunkák végzése a téli időjárásban sajnos azzal jár, hogy a munkavégzéssel érintett utakon illetve közlekedési nyomvonalakon az átlagosnál nagyobb mértékben tapasztalható sár felhordás. Mindezek megszüntetése érdekében folyamatos a kapcsolattartás a kivitelezővel illetve több esetben a probléma megoldása érdekében a közmunkások dolgoznak a területen.