TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Mindszenty évforduló Törökszentmiklóson

2018-05-09 12:47

70 évvel ezelőtt Mindszenty bíboros, hercegprímás a Nagykunsági Mária- napok keretében tartott szabadtéri misét és megáldotta a XII. Pius pápa által adományozott Fájdalmas Szűz Mária szobrot Törökszentmiklóson, melyet azóta a Kálvária templomban őriznek.

1998-ban Paskai László bíboros avatta fel Törökszentmiklós Város Önkormányzata által állított Mindszenthy szobrot és emlékhelyet, amely a bíborosról az első köztéri szobor volt az országban. Az egykori mise helyén felállított szobor Györffy Sándor szobrászművész alkotása, az emlékhely kialakítása Markót Imre építész tervei alapján valósultak meg.

A 60. évfordulón Erdő Péter bíboros, a 70. évfordulón pedig dr. Ternyák Csaba egri érsek ünnepi szentmiséjére telt meg zsúfolásig a Szentháromság Római Katolikus Főtemplom.

A 20 éve falavatott Mindszenthy emlékhelynél Kovács Gergely a Magyarországi Mindszenty Alapítvány titkára szólt arról, hogy kezdeményezték a bíboros boldoggá és szentté avatását.  Idén június 14-én ül össze az a különleges teológus kongresszus Rómában, akik a gazdag dokumentációk alapján meghozzák a döntésüket arról, hogy valóban megvalósult Mindszenty atya életében a hősies erény gyakorlása, az életszentség.

Az emlékhelyen elhelyezett koszorúzással ért véget az emléksorozat, melyben az előző napok konferenciáján és hangversenyén emlékeztünk a mártír sorsú főpapra.