TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Város Napi elismerések átadása

2017-12-12 09:31

2017-ben Törökszentmiklós

Posztumusz Tiszteletbeli Díszpolgárává fogadta

a sok évtizedes áldozatos munkája elismeréséül és tisztelete jeléül

Dr. Medgyessy György csecsemő és gyermek szakorvost.

 

A XVII. századi Medgyesi Pál kiváló prédikátor, sárospataki lelkész, I. Rákóczi György, majd Lorántffy Zsuzsanna udvari papjának kilencedik generációs utódja, valamint a Kossuth-díjas, híres szobrászművész Medgyessy Ferenc unokaöccse, aki alapvégzettségét tekintve orvos volt. Az eredetileg erdélyi származású (Aranyosmeggyes), ősi, református család évszázadok óta Debrecenben élt. Szülei 1922-ben kötöttek házasságot. Édesapja Medgyessy Béla, aki Debrecen városában hivatalnokként dolgozott, édesanyja Papp Jolán háztartásbeli.

Medgyessy György Debrecenben, 1927. február 20-án látta meg a napvilágot. Szülei és Béla öccse (aki később tüdőgyógyász főorvos lett) alkotta családban nevelkedett, ahol a Biblia áthatotta mindennapjaikat.

A legnehezebb időkben, a háború ideje alatt végezte el középiskolai tanulmányait. A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban 1945-ben szerzett érettségit. Még ebben az évben nyert felvételt és kezdte meg az egyetemi tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Eleinte mostoha körülmények között, fűtetlen előadótermekben és laboratóriumokban, később pedig a diktatúra nyomasztó légkörében tette le sorozatban nehéz elméleti és gyakorlati vizsgáit. 1951. július 13-án került sor az ünnepélyes orvossá avatására a Debreceni Tudományegyetemen. Egyetemi hallgatóként sem rejtette véka alá hitét, amelyet az akkori vezetés nem nézett jó szemmel. Idealista propaganda folytatásának, valamint a proletárdiktatúra aláaknázásának minősítették tevékenységét.

Talán a legszebb, de egyben a legnehezebb élethivatást választotta, melyet élete végéig gyakorolt.

Lelkésznek készült, de enyhe beszédhibája miatt hamar eldöntötte, hogy inkább az orvosi pályát választja. Első munkahelyén, fiatal orvosként négy éven keresztül a Miskolci Megyei Kórház Gyermekosztályán gyógyított, majd 1955-ben gyermek szakorvosi képesítést szerzett, így csecsemő- és gyermekorvosként több mint 50 éven keresztül végezte szívvel-lélekkel a munkáját.

1955. október 2-án házasságot kötött Mészáros Klára egészségügyi asszisztenssel, református hitoktatóval, aki nemcsak életében, de munkájában is társa volt.

Ekkor kapott felkérést a hegyaljai Abaújszántóra, ahol 20 évig látta el a rendelőintézeti, majd körzeti gyermekorvosi munkát nemcsak a községben, de több járásban egyaránt. Gyakran részt vett a község felnőtt-betegellátásában is, sőt a Szülőotthon munkájában is.

Hat gyermekük született: György, Judit, András, Pál, Gábor és Klára.

1975-ben a cseperedő gyermekek iskoláztatásának megoldatlan helyzete, valamint Dr. Süle Mihály főigazgató úr hívására családjával Törökszentmiklósra költözött és ez év szeptember elsejétől kezdte meg gyermek szakorvosi munkáját a Törökszentmiklósi Rendelő Intézetben. A saját körzetének ellátása mellett szinte folyamatosan szükség volt egy másik Gyermekorvosi körzetben helyettesíteni, melyet szívesen és önként vállalt.

Nyugdíjazásáig (1988. szeptember 30-ig) az I. számú körzetet szolgálta, magánrendelését nemcsak a városban élők, de a környező településekről is látogatták. A családi házban kialakított rendelő minden napszakban, ünnepnapokon is fogadta a kis beteg gyermekeket. Az éjszaka kellős közepén is rendelkezésre állt, nagy türelemmel és szakértelemmel szolgálta az egészségügyet.

Nyugdíjasként is aktív maradt, több éven keresztül a Fegyverneki Orvosi rendelőbe járt át napi rendszerességgel, és folytatta a gyermekek gyógyítását.

A család életébe nagyon sok akadály, fájdalom, szenvedés vegyült, de Istenbe vetett hittel és akarattal mentek tovább az élet göröngyös útján. 2000-ben tragédiaként élték meg Gábor fiuk elvesztését.

Presbiterként nem csak a Törökszentmiklósi Református Egyházközség oszlopos tagja volt, hanem a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának, valamint a Nemzetközi Gedeon Társaság aktivistájaként is hirdette az Úr igéjét.

Nagy-méretű, valamint zsebben, tárcában hordozható újszövetségi Szentírással ajándékozta meg Törökszentmiklós város általános és középiskolai pedagógusait, a diákokat, betegeit és ismerőseit egyaránt. 2001. szeptember 2-án a Debreceni Tudományegyetem ünnepélyes tanévnyitóján, az Általános Orvostudományi Kar ünnepi közgyűlésén, mint jubiláns kapta meg az aranydiplomáját.

Hosszan tartó betegségben ápolta szeretett feleségét, Klárikát, aki 2005-ben ment el a minden élők útján.

Egész életében a munkája, az Isten iránti szeretete vezette Őt. Jövedelmének tizedét félre rakva segítette az arra rászorulókat, missziós alapítványokat. Betegeket látogatott, hajléktalan emberek sorsán próbált segíteni.

Nagy műveltségű, mély érzésű, hívő, orvos ember volt. Gyógyító tevékenységére a gyermek centrikus bánásmód volt a jellemző. A szülők és a gyermekek felé egyaránt bizalmat, biztonságot közvetítő személyisége volt. Jó kollegiális, sőt baráti kapcsolatban volt a hatáskörébe tartozó minden munkatárssal és egészségügyi dolgozóval. Toleráns, türelmes gyermekszerető szakember volt, aki munkáját mindig lelkiismeretesen és precízen végezte.

Többször is részesült Városi Főorvosi dicséretben.

Dr. Medgyessy György mind szakmailag, mind emberileg elismert, köztiszteletben álló polgára volt városunknak, akire a mai napig jó szívvel emlékeznek volt kollégái, barátai, gyógyult, azóta már felnőtt betegei egyaránt.

2008. június 28-án hunyt el, de emberi tulajdonságai és önfeláldozó segítőkészsége a mai ember számára is példamutató.

 

Kitüntetésének ajánlását a Re Bene Gesta Egyesület kezdeményezte.

 

Pro Urbe Törökszentmiklós Díjat adományozott

a több évtizedes kimagasló, a város nevelési, oktatási

és kulturális életében végzett tevékenysége elismeréseként

Galsi Zoltán helytörténet kutató, gimnáziumi tanárnak

 

1968. július 30-án Törökszentmiklóson született.  Az általános iskolai tanulmányait a Petőfi S. Ált. Iskolában végezte, majd a bercsényi M. Gimnáziumban érettségizett.  Felsőfokú tanulmányait a Szolnoki Főiskolán kezdte meg, de miután érezte, hogy nem a kereskedelem lesz az élethivatása, ezért tovább tanult a Debreceni Kossuth L. Tudomány Egyetem történelem szakán.

Első munkahelye a Kisújszállási Arany J. Ált. iskola volt, majd a Törökszentmiklósi   Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumban lett történelem tanár és kollégiumvezető.  Élethívatása a tanítás és a nevelés.

Nős, felesége Herendi Judit, szintén a helyi Gimnáziumban tanít. Házasságuk ajándéka, kislányuk: Katinka.

Galsi Zoltán közel két évtizede folytat eredményes elmélyült kutató munkát, amellyel városunk és történelmi múltját igyekszik feltárni. Törökszentmiklós régi értékeinek mentője és az újak teremtője. Munkássága rávilágított Törökszentmiklós múltjának sokszínűségére, gazdagságára, jelentőségére. Szülővárosa iránti elkötelezettsége szinte páratlan. Töretlen lelkesedéssel kutatja városunkban és azon kívül is múltbéli értékeinket. Rendkívüli szakmai tudását örömmel és önzetlen módon osztja meg, előadásmódja mind a felnőtt, mind a gyermek korosztály számára élményszerű. Számtalan helytörténeti előadása mellett kiadványokat, könyveket jelentet meg, fáradhatatlan kutatómunkája városunk környező településeire is kiterjed.

Mint helytörténész, mint pedagógus és mint civil ember, nagyon fontosnak tartja a jövő nemzedék egészséges lokálpatriotizmusának kialakítását, erre tanítja és neveli is az ifjú nemzedéket. Tudása, lelkesedés, sokunk számára nyitott utat, szeretett városunk, gyökereink megismeréséhez. Kutató munkája mellett közéleti szerepe is jelentős. 

1999. óta alapítója és elnöke a Re Bene Gesta Kulturális és Ifjúsági Egyesületnek.  Alapítója és alelnöke a Törökszentmiklósi Városvédő – és Szépítő Egyesületnek. 2011 óta Tagja a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának. 2015 óta Elnöke a törökszentmiklósi Helyi Értékeke Klubjának. Tagja a helyi Katolikus Egyháztanácsnak.

Számos kiadványa és könyve közül néhányat említünk:

2000-ben Emléksorok a törökszentmiklósi római katolikus új templom 1900-ban történt megáldása alakalmából

2001. Törökszentmiklósi Képeslapok,  2002. Régi törökszentmiklósi pecsétek

2004. Törökszentmiklós Kép-mutató, A Kossuth – szobor története

2005. Kuncze Imre Emlékkönyv, 2006. Törökszentmiklós 56-ban

2009 A Törökszentmiklósi Katolikus Népkör története

2010. A Törökszentmiklós Nőegylet és elődje története

2011. A Törökszentmiklósi Kálvária kegytemplom története

2012. Törökszentmiklós és térsége a kezdetektől napjainkig (helytörténeti tankönyv társszerzője)

2013. Üdvözlet Törökszentmiklósról (társszerzője)

2015. A törökszentmiklósi és környékbeli keresztek, szakrális szobrok története

 

2004-től folyamatosan jelenteti meg az” Útravaló„ kiadványt a város végzős 8.-os diákjainak, társszerzője a Törökszentmiklósi Kalendáriumnak is.

 

Mindezek csupán kiragadott példák Galsi Zoltán egyedülállóan sokoldalú tevékenységéből, a teljesség igénye nélkül. Nyugodtan állíthatjuk, hogy folyamatosan jelen van a város közéletében, segíti és szolgálja azt. 

 

Kitüntetését két civil szervezet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tmiklósi Csoportja és a Törökszentmiklósi Városvédő- és Szépítő Egyesület kezdeményezte, melyhez csatlakozott támogató nyilatkozatával a Katolikus Népkör. A javaslatot 244 miklósi lakos az aláírásával erősítette meg.

 

 

Törökszentmiklósért Emlékérem Díjat kapott

példamutató pedagógiai tevékenysége és több évtizedes

kiváló szakmai munkája elismeréseként

Fábián Edit Ida tanárnő.

 

Fábián Ida tanárnő több mint 30 éve a pedagógus pályán van, magyar-könyvtár szakos általános iskolai tanárként valamint humán-művészeti munkaközösség-vezetőként 2004 óta dolgozik a Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

 

Pályafutása alatt munkájával, emberi hozzáállásával a kollégák és szülők elismerését is kivívta. A tantestületben a dinamikus, célratörő együttműködést képviseli. Diákjai és a szülők is elfogadják színes egyéniségét, nevelési- oktatási módszereit. Pedagógiai tevékenységében is tükröződik a nyitottság, az új iránti fogékonyság. Szakmai ismereteit folyamatosan bővíti. Tapasztalatait önzetlenül megosztja kollégáival. Véleményét mindig egyenesen és korrekt hangnemben megosztja kollégáival, az iskola vezetésével. Elkötelezett híve a magyar anyanyelv szépségeinek bemutatásában. Részt vett az iskola PED programjának kialakításában, segítette a Hunyadi Gála programjainak megvalósulását. Fontos szerepet játszik a Humán-művészeti munkaközösség tevékenységében. Bemutató órák, versenyek, ünnepségek, műsorok, gálák, színes újságcikkek fémjelzik tevékenységét.

 

A magyar nyelv és irodalom oktatásában betöltött meghatározó szerepe mellett úttörője volt a művészeti kapcsolatok kialakításának is. Fontos szerepet vállalt a Hunyadi Gála, a Hunyadi Napok, a belső minősítő vizsgák szervezésében. Tanítványai versenyeredményei az iskola eredményes tehetséggondozó programját fémjelzik. Osztályfőnökként jó közösségek kialakítását tűzte ki célul és a gyermekeket magával ragadó személyisége hatására egymásért tenni tudó, programokra aktivizálható csoporttá alakította a rábízott gyermekeket.

 

Munkája során a hátrányos helyzetű tanulók segítése mellett fokozott figyelemmel gondozza a tehetséges gyermekeket a szakkörök, vizsgák felkészítése során. Munkaközösség vezetőként és pályázati koordinátorként ( szakmai vezetőként) fontos szerepet játszik az iskola nevelési - oktatási-szervezési életében. Meghatározó képviselője az iskola partnerekkel folyó kapcsolatainak ápolásában.

Az oktató nevelő munka mellett a hagyományok megőrzéséért, iskolája népszerűsítéséért végzett tevékenysége is példaértékű. A magyartanítás és a drámapedagógia terén a városban és szakmai körökben is elismerik kvalitását.

 

A mindennapi magas színvonalú tanítás mellett számos tanórán kívüli program kezdeményezője, támogatója, lebonyolítója. A 2013-as Költészet napja alkalmából tanítványaival a városban elsőként verseket osztott meg a környék lakosságával. Az Iparkamarával együttműködve több programot szervezett a diákok pályaválasztását segítve.

 

Tanítványaival számos városi kulturális és művészeti rendezvény sikeres résztvevője.

A település egyetlen pedagógusa, akit két iskola is elismert a munkásságáért. Kölcsey Emlékérem és a Hunyadi Mátyás Iskoláért kitüntetés büszke tulajdonosa.

 

A több mint 30 éves munkája, pedagógusi hozzáállása példaként állítható a fiatal törökszentmiklósi lokálpatrióták számára.

 

Kitüntetésének ajánlását a Hunyadi Mátyás Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kollektívája, Révi Attila alpolgármester, Fejér Ilona képviselő és 147 törökszentmiklósi polgár támogatta.