TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Él a hagyomány, mert éltetni kívánjuk

2017-06-26 15:59

Törökszentmiklós kulturális és gasztronómiai csemegével várja a látogatókat

A Szentmiklósi Napok a legrégebbi hagyománnyal rendelkező programunk, melyre július 7-9-ig invitáljuk a hozzánk látogatókat. A rendezvény alapgondolata az aratáshoz, mint régi hagyomány felelevenítéséhez kapcsolódik a kézi kaszás aratóversennyel, amely köré kulturális és szórakoztató programok kapcsolódnak. Az események különböző helyszíneken zajlanak.

Július 7-én a Kossuth téren 16-21 óráig kilencedik alkalommal rendezik meg az Utcazene Fesztivált. Párhuzamos rendezvényként a komolyzene kedvelőinek  19 órától a Szentháromság Római Katolikus Főtemplomban a Sanctonicolaum Városi Kórus, a Salve Regina Kórus, a Kodály Zoltán AMI vonószenekara, lengyel és magyar szólisták lépnek fel.

Július 8-án egész napos hagyományéltető programokkal veszi kezdetét az Aratónap. A Városháza udvaráról versenyzőink és vendégeink 730órakor lovas fogatokkal vonulnak majd az aratás helyszínére, ahol reggelire friss tepertővel várják őket.  Az arató versenyre bárki nevezhet, mindenki kipróbálhatja, hogyan értékeli a szakmai zsűri a kétkezi munkájukat. A főzőverseny keretében pedig a pusztai, hagyományos magyar ízek és ételek illata lengi majd be a szántóföldet. Az itt felállított színpadon népi játékokkal, népdalokkal és nótákkal, néptánccal gondoskodnak az aratók és a nézőközönség jó hangulatáról.  Vendégünk lesz Madarász Katalin nótaénekes. A baráti beszélgetések közepette, megismerkedhetnek, testvértelepüléseinkkel: Zenta, Nevetlenfalu, Lendva, Szék, Ryglice küldöttségével. Délután kezdetét veszi az Aratóbál az aratók és a vendégek részvételével.

Megtekinthetik, hogyan történt régen a gabona őrlése a hagyományos cséplés bemutatón, melyet felajánlunk a magyarok kenyere készítéséhez. A mezőgazdasági gépekből, fotókból Lábassy János emlékkiállítást rögtönzünk ott az arató helyszínen. Egy konferencia sátorban pedig a mezőgazdasági szakemberek, gazdakörök találkozójára kerül sor.

A szántóföldi jó hangulathoz a gyerekeknek kialakított állatsimogató, lovas kocsikázás és az árusok népi kézműves portékái járulnak hozzá.

Július 8-án délután a Galambos Park színpadán könnyűzenei koncertek biztosítják a szórakozást. A fellépők között találkozhatnak az Animal Cannibals, Kerekes Band, Zaporozsec, Ocho Macho zenekarokkal. Emellett számtalan kísérő program várja a családokat: lézerharc, Archery tag (íjász csata), trükkös szemüvegpálya, kézműves foglalkozások.

Július 9-én 9 órától a Városi Sportpályán szakmai zsűri előtt fogathajtó bemutató, baráti találkozó zajlik. Barátságos mérkőzés, kispályás labdarúgás keretében természetesen itt a sportpályán football bajnokságot is láthatnak helyi és határon túli testvértelepüléseink nevezésében.