TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Felhívás

2016-05-05 07:28

FELHÍVÁS

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét arra, hogy városunkban egy vállalkozó közterületi aszfaltozási munkák elvégzésére ajánlkozik megtévesztő módon, arra hivatkozva, hogy az önkormányzattal fennálló útépítésre, javításra irányuló szerződéses viszonya folytán tartózkodik településünkön.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az önkormányzat jelenleg semmilyen vállalkozással nem áll szerződéses viszonyban ilyen munkák elvégzésére, így a fent említett vállalkozással sem.

Ugyanakkor felhívjuk figyelmüket, hogy bárminemű közterületen végzett munkához a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata szükséges. Mindezen túl bármilyen úttesthez kapcsolódó műtárgy (kapubejáró, parkoló stb.) építéséhez be kell szerezni az út kezelőjének a nyilatkozatát is, mely többek között előírja a műtárgy paramétereit, geometriai méreteit, szerkezeti felépítését, az úthoz való csatlakozás módját, a kapubejáró alá esetlegesen beépítendő áteresz méretét, elhelyezkedését. Illetve tájékoztatást ad a közterületen lévő közművek elhelyezkedéséről, azok lefedhetőségéről a közművek tulajdonosai nyilatkoznak.

Fentiek hiányában a már megépített műtárgyak akár elbontásra is kerülhetnek, ha azok nem felelnek meg a vonatkozó előírásoknak.

Mindezekre tekintettel kérjük Törökszentmiklós lakosságát, hogy a város közútjaihoz kapcsolódó építmények megvalósítása során, a közterület használhatósága érdekében körültekintően járjanak el